Tisza-tó

2009. december 28., hétfő

Krka vízesésnél található malom és környéke

A vízesés területén található még az eredeti állapotában megmaradt vízimalom, amely a mai napig rendeltetésszerűen működik. A csobogó víz, és a kattogó gépek hangjától szinte nem hallani egymás szavát bent az épületnek azon részén. De nem mindennapi látványban volt részünk. A ház többi része is sok érdekes és a régi hétköznapi életre utaló helységgel van tele. Mindent meglehet fogni, ki lehet próbálni, és ez igen remek mulatság.(én kenyeret dagasztottam, persze csak játék gyanánt) Főleg a gyerek élvezik az ittlétet, és a háziállatok etetését.(titokban szalmával) Egy egész napos kirándulásra számítson az aki ide ellátogat.



Krka vízesés

Észak-Dalmácia legcsodálatosabb látványossága a Krka-vízesés. Mi Lozovác-i bejárata felől közelítettük meg. Itt egy nagy parkolóban kell hagyni az autókat (mi motorral mentünk). Majd a pénztárnál megváltott jeggyel, buszra szállni, és egy csodaszép kanyargós úton lejutni a vízesésig. Gyönyörű látványban volt részünk. Kijelölt útvonalon lehet csak haladni, mely a tomboló vízesések között, és felette átívelő fa hidakon visz még lejjebb és körbe az egész területen. A hirtelen lezúduló víz, egy pillanat alatt csendes kis patakká válik, tele halakkal. Mi nyár elején voltunk és csodaszép bársonykék szitakötők röpködtek mindenfelé. Szinte hihetetlen, de a vízesés aljánál olyan csendes a víz, hogy még fürdési lehetőség is van(persze csak a kijelölt helyen). A lombos fák árnyékában, mindenféle finomságot árulnak a helyi asszonyok. A fügebor leírhatatlanul finom volt, de a likőrjeik is kitűnőek. A fügefüzérek pedig elmaradhatatlanok, és nagyon finomak. Itt található a vízesésektől nem messze egy kis tó, melynek a közepén van egy kis sziget, ahol egy Bencés-Kolostor áll. Sajnos mi későn értünk oda a vízeséshez, és így már nem maradt időnk a sziget megtekintésére. De még nem tettünk le róla, és még egyszer tervbe vesszük a vízeséshez, és a szigetre való látogatást.

Aki teheti, feltétlen látogasson el ide, és biztos lehet benne, hogy felejthetetlen látványban és élményekben lesz része.











2009. november 22., vasárnap

Deutschlandberg

Graztól nem messze, egy csodálatosan szép környezetben található ez a kisváros. Hangulatos kis utcákban és csodálatos virág ágyásokban gyönyörködhetünk egy kellemes séta mellett. A fő utcáról pedig fellátni a hegy tetején magasodó várra. Igazi kanyargós hegyi úton lehet feljutni. Autóval egészen a bejáratig mehetünk, de akinek kedve támad egy kis gyalogláshoz a friss levegőn, annak egy kiépített kacskaringós kis út vezet fel odáig, ami közvetlen szinte a vár aljától indul. Érdemes a gyalogutat vállalni, addig is gyönyörködhetünk a látnivalókban, és nem is túl fárasztó. Felérvén a hangulatos étteremben kipihenhetjük magunkat. Utána bebarangolhatjuk a vár még látogatók előtt nyitott részeit. Részben már felújított szép szálloda várja a vendégeket. A vár környékét hatalmas erdő, és benne kiépített turista útvonal veszi körül, hegyi patakokkal. Igazi remek kiránduló hely.



Fentről jól látható a város ahogy elterül a lábunk előtt lent a völgyben.



Az egész környéket hatalmas szőlő ültetvények veszik körül. Itt termelik a kitűnő Schilcher bort, melyre nagyon büszkék. Itt fent is hatalmas nagy házak, és a hozzájuk tartozó borospincék találhatók. Természetesen a csodálatos virágokkal is találkozhatunk, még a szőlő ültetvények között is.




2009. november 1., vasárnap

Séta a Velencei-tónál!!

Már elég hűvös idő van, de a nap még kényeztet kicsit bennünket, így a hét közepén úgy döntöttünk hogy elmegyünk a Velencei-tóhoz. Csodás napsütésben indultunk, de a változékony időnek köszönhetően mire oda értünk a napocska cserben hagyott bennünket. Szerencsére nem volt hideg, és a sétánkat csak a néha feltornyosuló felhők zavarták meg, az eső elkerült bennünket. Szép nyugodt, őszies volt a táj, már csak néhány horgász hódolt a szenvedélyének. Lassan a csónakok is a téli pihenőhelyükre kerülnek, már igen kevés árválkodott a vízben. A part mentén szép sétányt alakítottak ki, sok szép virággal, és természetesen a tóra jellemző nádassal. Gyönyörködtünk ebben a szép őszi tájban, és egy jó nagyot sétáltunk a parton amitől bizony igen csak megéheztünk. A barangolásunkat pedig egy kiadós ebéddel koronáztuk meg Agárdon a Vadász-étteremben. Az ebéd is kitűnő volt, a másik blogomban képes beszámolóval megtekinthető.










2009. október 24., szombat

Dunaparti séta az őszi napsütésben.

A Duna mellett élek, és igen sokszor elmegyek sétálni és gyönyörködni a táj szépségében. Minden évszakban más, de szebbnél szebb oldalát mutatja. Az őszi napsütésben csodálatos az erdő, a fák különböző színekben pompázó koronája. Az erdő csendje, ami természetesen a madarak csicsergésétől hangos nagyon megnyugtató. A friss őszi levegőn szeretek jó nagy sétákat tenni, közben elmélázni, és a gondolataimba merülni. A víz ilyen napsütéses, szélcsendes napokon tükörsima, és a horgászok is kihasználják ezt az időt és hódolnak a szenvedélyüknek. Mert ezt csak is szenvedéllyel lehet űzni, órákon át az igazi nagy fogásra várni. És most jöjjön egy pár kép a Dunáról, az erdőről, és a szenvedélyüknek hódoló horgászokról.










2009. október 11., vasárnap

Gyula

Gyula hazánk egyik legszebb városa. Az utóbbi években igen megszépült, és így talán még több turista látogat el ide. Mi is igen szép napokat töltöttünk el, és mindenkinek a figyelmébe ajánlanám. Az emberek barátságosak, az utcák tiszták és ápolt parkok, gyönyörű virág ágyások találhatók. Sok szép látnivaló közül a teljesség igénye nélkül bemutatok egy pár képet hátha így meghozom a kedvét annak aki idelátogat hogy elmenjen és megnézze ezt a várost. Természetesen első a Gyulai vár, ami más várakkal ellentétben nem hegyre épült, hanem egy sík terepen terül el. Egy csodaszép kis tó mellett találhat, melyet körülsétálva és akár egy padon megpihenve, gyönyörködhetünk a vízben élő állatvilággal.

Következő nevezetessége természetesen a Vár fürdő! Itt akár nyáron, akár a hideg beálltával mindenki kedvére való medencében múlathatja az időt. Különböző szolgáltatásokkal, gyógykezelésekkel várják a felfrissülni, és gyógyulni vágyó látogatókat.
A városban számtalan vízesés található!! Állítom egyik szebb mint a másik, és csodálatos látványt nyújtanak akár nappal, akár pedig este kivilágított pompájukban.

A belvárosi részen egy kis patak folyik át, amelyen akár vizibiciglizni, csónakázni is lehet. A szállodánk ablakából ez a látvány tárult elénk.

Sok szép, és felújított régi épület, a parkokban szobrok, és csodálatos virágok láthatók. Jó kicsit leülni és elmélázni ezeken a helyeken. És nem utolsó sorban az is jó érzéssel tölti el az embert hogy mindenhol kifogástalan rendet talál.(remélem ez még a mai napig így van)






2009. szeptember 20., vasárnap

Hallstatt

Az idei nyáron ellátogattunk még Ausztriába is. Itt egyik úticélunk Hallstatt volt. Ez a kisváros 50 km-re van Salzburgtól. Csodálatos tájon jutottunk el oda. A város igen kicsi, egyik oldalán nagy hegy, a másikon pedig egy gyönyörű tó található. A házak mind több szintesek, és szinte teljesen egymás mellé épültek a hely kihasználtsága miatt.



Még a hegyről lezúduló víz is a házak között talált magának utat, és így ömlik bele a tóba, igen nagy morajjal. De annál szebb látvánnyal.


A Sóbányához vezető utat gyalog tettük meg, ami igen jó kis séta volt. Útközben értünk oda ehhez a már lezárt bánya bejárathoz. Bemenni nem lehetett, csak kicsit bekukucskálni a rácsos vas ajtón.

A felfelé vezető úton több pihenő volt kialakítva, és ez a csodás panoráma terült a lábaink elé. Így a 2 órás felfelé vezető út, nem is tűnt olyan hosszúnak. A látvány kárpótolt bennünket mindenért. Már nem is bántuk hogy nem a felvonóval indultunk el, mert akkor ez mind kimaradt volna a látnivalókból.


Fentről pedig a városkának egy részlete látható ezen a képen.






2009. szeptember 9., szerda

Naplemente!!!!

Egyik csodás látványosság, amit minden nyaralás alkalmával legalább egyszer megnézünk a naplemente. Gyönyörű látvány nem tudok betelni vele. Kívánom minden látogatómnak hogy legyen benne része. Addig is hoztam ezt a pár képet ízelítőül.













2009. szeptember 7., hétfő

Zadar

Már több éve mindig Zadarban, egy kedves családnál szállunk meg, akik közben a barátaink lettek. Itt mindig tisztaság, rend fogad bennünket, a megbízhatóságról pedig nem is beszélve. Innen aztán kirándulásokat szervezünk, így ismerkedünk meg a tájjal. Zadar csodálatos, város. Nyáron tele nyüzsgő turistákkal, és minden este valami különleges programmal várják a főtéren a kiváncsiskodó embereket.

Egyik nevezetessége a tengerparton lévő napóra, amely este sötétedés után, különböző váltakozó színekben pompázik. Itt hallható még a szél hárfa, mely igen kellemes hangot add ki.


A főtéren több templom is található, melyekben jó megpihenni és egy kicsit csendben elmerengeni.

A tengerparti úton végig haladva, ezen a főkapún juthatunk be az óvárosi részbe, melyet a helyiek csak fórumnak hívnak.

Ez pedig a sétány, melyet hűs fák szegélyeznek, padokkal a pihenni vágyók részére.






2009. szeptember 5., szombat

Egy kis hajókázás!!!

A nyaralás alatt sor került egy hajó kirándulásra, melyre a barátaink vittek el bennünket. Nagyon szép időnk volt, a tengeren szinte még hullámok sem voltak, aminek én bizony nagyon örültem. Közel a part mellett mentünk lakott helyeken és így gyönyörködtünk az elénk táruló települések látványában.


Így láttuk a hajóról Zadar óvárosi részét.

A meleg lenge szélben igen sokan pihentek a lépcsőkön, és nézték a tengeren zajló életet.
Mivel nem volt megfelelő szél, így a vitorlát ki sem bontották ezen a hajón.(lehet hogy eveztek???)




A naplemente is a nyílt vízen ért bennünket, de csodálatos látvány volt.






Horvátországi nyaralás augusztusban

Már évek óta rendszeres vissza járók vagyunk Horvátországba. Általában az autópályán megyünk, de időnként megtesszük a tengerparton végig vezető utat is. Egyik oldalon a sziklás, majdnem kopár hegy található, a másikon pedig már a lábunk előtt elterülő kék tenger. Igen kanyargós ez az útszakasz, így csak szép kényelmesen lehet autózni, de pont ez a szépsége, így lehet gyönyörködni a tájban.



A tenger csodaszép kéksége mindig újra és újra elbűvöl. Ezt a látványt nem lehet megunni.


Itt láttuk meg először a hegyi úton haladva az elénk táruló nagy vizet.




2009. augusztus 19., szerda

Köszöntő!


Köszöntök minden látogatómat. Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam mindenkivel azokról a csodálatos helyekről készült képeimet amerre a közelmúltban jártunk. Jó nézelődést kívánok!!!